Taichichuan eredete és különböző stílusai

"A taichichuant sosem alapították, mindig is létezett. "
kínai mondás

A taichichuan (taijiquan, pinyin írással) a kínai harcművészetek úgynevezett belső iskolái közé tartozó harcművészet, amely a külső iskolákkal ellentétben nem az izom erejére, hanem a belső erő fejlesztésére, és az ezáltal elért eredményekre helyezi a hangsúlyt. Megközelítő magyar fordítása: Nagy Legvégső Ököl.

A taichichuan alapjai a Taoizmusban és Konfucianizmusban találhatók, amik Kína első írott történelmében szerepelnek. Írott alapjai Lao-Ce Tao-te King-jében és Ven király Ji Kingjében olvashatók. Az igazi művészi mozdulatsorok kialakulása azonban csak 300-700 évvel korábbra tehetők.

Eredetét több egymásnak ellentmondó történetből is származtatják.
Az egyik legtöbbször említett forrása, Pihekezű Halhatatlan, más néven Chan San Feng taoista mester -aki kb.960-1126 között élt, közel kétszáz évig- megfigyeléséből és kinyilatkoztatásából származtatható.
Chan San Feng egyszer megfigyelte egy madár és egy kígyó párharcát. A párharcban a madár támadta meg a kígyót, de az a kitérő lágy mozdulataival, teljesen összezavarta a madarat, aki a harcot feladva tovaszállt. Chan Sang Feng ezen elgondolkodva, mélyebb összefüggéseiben ismerte fel azt, hogy az erőteljes és merev támadással szemben a legjobb védekezési módszer a lágy és elkerülő mozdulatok. Amúgy is a kígyó hullámzó teste a yin yang vagy más néven taichi szimbólumára emlékeztette őt.

Ezután alkotta meg azokat az új formákat, amik a lágyságon és engedékenységen alapultak, a kemény küzdési stílussal szemben. Ez a harcművészet, szemben a külső nyers erővel a lágyságot, elkerülést és belső erőt használta.
Harcművészetét így jellemezte: „Minden mozdulatnak, a test minden részének könnyűnek, fürgének és feszítettnek és folytonosaknak kell lenni. A mozgás a lábban gyökerezik, onnan szabadul ki a lábakon keresztül, utasítja a csípőt és végül az ujjakon robban ki. A besűrített és a laza mozdulatoknak tisztán el kell különülniük.”
Ez a taichichuan kialakulásának kezdete, bár abban az időben chang chuannak vagy más néven hosszú boxnak is hívták, a Changjiang (Jangce) végtelen folyama után.

Az elmúlt évszázadok során a taichichuannak öt főbb stílusa és iskolája alakult ki, melyek nevüket azokról a kínai családokról kapták, ahonnan hagyományosan származtatják őket.
Legismertebb stílusok: (bár ennél több stílus is létezik)

  1. Chen stílus: Ide tartozik a Da Jia, Xiao Jia, Lao Jia, Xin Jia.
    Ezekre általánosan jellemző a gyors-lassú, lágy-erőteljes, és fent-lent spirális mozdulatok, ugrásokkal, ütésekkel és chinna technikával.
    Tartalmaznak két „nyitott tenyér” formát. Az első forma lágy és lassú. Ez a Yi Lu (Első forma), míg a második forma erőteljes és gyors, úgy ismert mint Er Lu (Második forma) vagy Pao Chui ( Ágyú ököl).
    A Da Jia módszert Changxing mester tanította tanítványainak és katonáinak, és ez általában a Lao Jia ra vonatkozik. A módosított Lao Jia rendszer amit Chen Fake és második fia Zhao kui tanított Pekingben úgy ismert mint a Xin Jia. Ha a hagyományos Lao Jia-hoz hasonlítjuk, akkor ezt, több nyilvánvaló tekercselés, spirálmozgás és nagyobb körökön történő mozdulatok jellemzik.
  2. Yang stílus: Általában lassú tempójú és nagy kiterjedésű mozdulatok jellemzik. Ezt a stílust Yang Luchan alapította, a Da Jia - Yi Lu mozdulataira alapozva. Chen Changxing mester tanítványa volt, aki titokban azért tanította a Yang családból származó ifjút, mert kitartónak, állhatatosnak és ügyességét átlagon felülinek találta. Yang Luchan harminc év szorgalmas gyakorlás után visszatért szülőfalujába és nyitott egy gyógyszertárat amit a Chen család működtetett. Az üzlet a Wu család tulajdonában lévő házban volt, akik szintén rajongtak a a harcművészetekért és csodálták Yang Luchan lenyűgöző technikáit és gyakorlatait. A Wu család egyik fia azt tanácsolta Yangnak, hogy menjen a fővárosba és tanítsa a dinasztia nemeseit és katonáit. Yang hamarosan elutazott és nagy hírnévre tett szert.
  3. Régi Wu stílus ami Wu Yuxiang nevéhez fűzhető. Wu Yuxiang tanult Yang Luchantól, akivel ügyvédi kapcsolatban állt, majd hogy stílusát tovább fejlessze felkereste az akkor már nagyon idős Chen Chang Xint is. Az idős mester javaslatára a távoli unokatestvérhez Chen Chin-pinghez ment és tőle tanult még. A gyakorló évei alatt testvérétől megkapta Wang Zong-yue írását A Taijiquan Klasszikusainak egy másolatát. Ekkor érett meg benne az elhatározás és megírta a Fontos pontok egy Wushu mester részére és a Négy dolog titkos formulái című könyveit. Ezek a könyvek alapozták meg végül a stílust, amelyet Wu Yuxiang után ma Wu stílusnak neveznek. Jellemzői a kicsi és tömör keret, lágy és lassú tempó, függőleges mozdulatok melyeket szűkebb és magasabb állásokban végeznek.
  4. Új Wu stílus megalapítása Wu Jian-quan nevéhez fűződik, aki a mandzsu nemzetség fiaként született. A taichichuant kezdetben apja tanította neki, aki Yang Lu chantól, majd annak második fiától Yang Banhoutól tanulta ezt a művészetet. A Ching dinasztia bukása után a rendszerváltás bekövetkeztekor a Yang stílus számos átalakításon ment keresztül. A mozdulatok lágyak és végig lassúak lettek, elhagyták az ugrásokat és dobbantásokat. Ez elősegítette a taichchuan népszerűségének fellendülését, mert már könnyebben elsajátíthatók voltak a mozdulatok.
  5. Sun stílus: Sun Lu-tang tanítványa volt Hao Wei-chennek, aki Wu Yuxiang barátjaként ismertek. Hao Wei-chen rendkívül erős harcművész volt. A történetek tanúsága szerint, egyik partnerét megemelte és három méterre hajította egy székbe. Ismeretségük úgy történt, hogy amikor Hao Wei-chen látogatóba jött a rokonaihoz, baleset érte az úton. Sun Lu -tang éppen arra járt és gondját viselte a sérültnek. Ezért hálából tanítványává fogadta őt Hao. Mivel Sun Lu-tang már korábban jártas volt a XingYi és a BaGua tecnikákban a Wu stílus elsajátítása után ötvözte azokat és kialakította az úgynevezett Sun stílust. Ezt folyamatos, áramló és összefüggő mozgássorozat jellemzi, amit akkortájt csak úgy hívtak, hogy az égen úszó felhők.

  

Belépés